5. rész

Ki tudja ha én magam sem...

( közben hallgasd ezt: http://www.youtube.com/watch?v=QXwPUYU8rTI )

'Rettenetesen boldog voltam de valami nem passzolt... Nem volt teljesen tökéletes. Valami motoszkált bennem és nem tudtam hogy mi...'

Zavarban voltam.. Az előbb megcsókoltam azt, aki mellett igazinak és boldognak érzem magam. De valami nem volt rendben.. Nem voltam még rá kész. Alig egy fél hete lett vége egy fél éves kapcsolatomnak és még nem érzem úgy hogy most ez simán menne. Harry egyszerűen tökéletes... mindennél jobban szeretném ha most a pillanat is az lenne, de nem megy. Nem tudom megtenni.. elhajoltam tőle de nem tudtam szemébe nézni.

- Bocsáss meg... - mentegetőztem.

- Mi a baj? - aggódott.. aranyos

- Nekem még nem megy... most még nem.. - megfordultam és elkezdtem a ház felé sétálni. Egy könnycsepp fojt végig arcomon majd mikor beértem a házba gyorsabb lépteket vettem. Már ömlöttek könnyeim.. nem értem magamat. Egyik percben még mit nem adnék hogy megölelhessem a másikban pedig sírok mert megcsókoltam. De ki tudja ha én magam sem... ? Talán túl gyors volt az egész.. Harry szobájába érve az ablakhoz léptem. Néztem a kertet, ahogy egyedül ül a padon és maga elé mered. Zavartnak tűnik és csalódottnak. Én tettem ezt vele. Átadtam neki a szomorúságom és most őt marcangolja. 

Csak néztem ahogy szemei a földet fürkészik.. egy könnycsepp csordult ki szeméből. Fájt így látni főleg, hogy én vagyok az oka annak a könnycseppnek. Ekkor felnézett egyenesen rám. Én pedig ott álltam mozdulatlanul. Egy percig csak így néztük egymást majd újra előtörtek belőlem könnyeim amik eláztatták egész arcomat.. még mindig egymást néztük mikor hátra léptem és lefeküdtem ágyára. Illatát újra és újra magamba szívtam. Szívem majd meg szakadt. És álomba merültem.

~ Harry szemszöge ~

Mikor felkelt lementünk enni, közben a Simpson családot néztük. Egyszer csak felállt és kisétált a kertbe majd leült a padra. Felkapcsoltam a lámpafűzért amitől olyannak látszott mint egy angyal. Csak nézett meglepetten, mire én a kezébe nyomtam egy párnát és egy takarót. Elhelyezkedett majd beszélgetni kezdtünk. Röviden bemutatkozott és én is meséltem magamról. Megtudtam hogy énekel és zenél. Elénekelt nekem egy számot, gyönyörű volt a hangja. Élvezte hogy énekel és ezt át is adta a közönségnek - perpillanat nekem. Ahogy énekelte... azt hiszem beleszerettem.. mellette olyan igazinak érzem magam.. olyan valódinak. Nem a One Direction egyik híres énekesének.. hanem egynek a sok ember közül. Olyan természetesen kezel mintha már tíz éve ismernénk egymást. Valahol máshol érzem magam vele, valahol, ahol boldog vagyok és semmi sem szab ennek gátat..

 Beszélgetésünk közepette csönd telepedett ránk, ő csak meredt maga elé.. biztos Rajta gondolkodik. Rettenetes volt így látni. Össze van törve és semmi sem zökkenti ki őt ebből az állapotból. Úgy szeretnék neki segíteni.. de ezt csak magával tudja megbeszélni.

Valamit mondott de nem hallottam..

- Tessék? - mosolyogtam rá.

- Semmi. - erőltetett magára egy mosolyt és megint csak nézett maga elé.. Megöleltem. Nem bírom tovább.. nem nézhetem tétlenül ahogy összeomlik.

- Látom hogy van valami baj.. Lily, ha bármi van, nyugodtan mondd el, én segítek amit csak tudok! Megbeszéljük. Tudd hogy mindig itt vagyok ha menedékre vágysz! - próbáltam megnyugtatni. Szeme felcsillant.

- Köszönöm! - bökte ki és megölelt. Rettenetesen jó érzés megölelni. Minden egyes alkalommal ahányszor karjaimba zárhatom.... semmi máshoz nem tudom hasonlítani..

- Milyen szép hajad van. - dicsérte meg
- Köszönöm. Szerintem is - halkan felnevetett
- Imádom a barna hajat. Olyan szép... 
- Szerintem is. - viccelődtem tovább
- És a göndör is nagyon szép. - ment bele játékomba.
- Egyet értek. - erre felnevetett és egy öklöst adott karomba mire én tetettem a sérültet. - Áu.. de erős vagy. De ezt még megbosszulom! - készültem volna a hasánál csikizni, észrevette mi a tervem, felugrott és menekülni próbált volna, de elkaptam. Csikizni kezdtem mire hirtelen megfordult és csak pár centire volt egymástól fejünk.. mindketten ledermedtünk majd közelebb hajoltam és ajkaink egymásra tapadtak. Agyam kikapcsolt és csak a pillanatnak éltem. A fellegekben voltam, semmire sem tudtam gondolni.. csak rá... karjaimban legféltettebb kincsemre a világon. Kezét nyakam köré fonta és erősen fogta. Semmi sem tudta volna szétválasztani. Egy hosszú, varázslatos csók után elváltunk egymástól, de szájunk újra egymásra tapadt. Majd elhajolt és szorosan megölelt. Elhúzta magát és a földet kezdte fürkészni. Valami nem volt rendben..

- Bocsáss meg... - szólalt meg.

- Mi a baj? - nem értettem. Mi történt? Mit tettem...?

- Nekem még nem megy... most még nem.. - megfordult és bement a házba. 
Leültem a padra és a kérdések villámgyorsasággal keringtek fejemben: Miért mászott ki ölelésemből? Miért rohant be a házba? Miért csókolt meg ha nem is akarta? ...Vagy akarta? 

 Össze voltam zavarodva.. fájt. Nagyon fájt. Azt, akit az életemnél is jobban szeretek egyszer a karjaimban van máskor pedig eldob magától? Szívem majd meghasadt... egy könnycsepp csordult ki szememből és fojt végig arcomon. Felpillantottam szobám ablakára és ott állt. Engem nézett. Szeméből fájdalom sugárzott. De olyan szép volt.. gyönyörű. Úgy akartam. Csak őt.. senki mást.. Még sosem éreztem így egyetlen lány iránt sem. Egy kis ideig csak néztük egymást majd szeme könnybe borult és utat engedve nekik apránként végigfolytak arcán. Tudtam hogy ugyanazt érzi mint én... de akkor miért mondott nemet ha ő is szeret? 
Elfordult és elment. Itt hagyott.. úgy éreztem egyedül maradtam...

~Lily szemszöge~

Reggel Harry ágyában ébredtem, egyedül. Előkaptam telefonom, de az a tegnapi eső miatt tönkrement. Az újonan vásárolt ruhák közül kivettem párat és felvettem őket: 

Lementem a földszintre és Harry ott aludt a kanapén. Olyan aranyos volt.. Írtam egy kis üzenetet neki, adtam egy puszit homlokára és a kijárat felé kezdtem sétálni. Az ajtóból még visszapillantottam rá, mire egy könnycsepp gördült le arcomon. Kisétáltam és elmentem...